Nordmanniana

A jegenyefenyő vagy bálványfenyő (Abies) a tűlevelűek (Pinopsida) osztályában a fenyőalakúak (Pinales) rendjébe és a fenyőfélék (Pinaceae) családjába tartozó növénynemzetség.

Elterjedése:

A többi fenyőhöz hasonlóan az északi flórabirodalomban honos; egyes fajai Eurázsiában, mások Észak-Amerikában élnek. Európában elterjedési területe a lucfenyőéhez közeli. Síkvidéken már csak a kontinens északi részén fordul elő; ettől délebbre a hegyekben nő, mint a legmagasabbra kapaszkodó erdőalkotó faj. A közönséges jegenyefenyő a 19. század elején még az Északi Kárpátokban is gyakori volt, de a nagyüzemi erdőgazdálkodás bevezetése után állományainak többségét a gyorsabban növő közönséges lucfenyővel váltották fel.

Megjelenése:

Kedvező feltételek mellett a jegenyefenyő akár 60 méter magasra is megnő. Törzsének átmérője elérheti az egy métert, életkora az ötszáz évet. A törzse pirosas-barna, kérge sekélyen barázdált. Ágai sűrű örvökben nőnek, koronája kúp alakú. Az alsó ágak közvetlenül a föld felett nőnek ki, és a talajjal érintkezve legyökereznek. Gyökerei többé-kevésbé vízszintesek; sekélyen terülnek szét, ezért a jegenyefenyő vékony talajréteggel takart, sziklás felszíneken is megél. A talaj felszínén is kúszó gyökerek zárt erdőben sűrű szövedéket alkotnak. A jegenyefenyőt egytűs fenyőnek is nevezik, mert négyszögletű, ritkán oldalvást lapított tűi egyesével, fésűsen sorakoznak a hajtásokon. A szúrós tűlevelek kb. 3 cm hosszúak, felül sötétzöldek, az alsó oldalukon két fehér sávval, amiken gázcserenyílások és viaszpöttyök sorakoznak. A levélalap korongszerűen kiszélesedik, ezért a száraz levelek nem hullanak le. Illóolajaik nem szabadulnak fel; a levelek illatát csak akkor érezhetjük, ha megdörzsöljük őket. Porzós virágzata az előző évi törpehajtásokon nő a tűk hónaljában – egy-egy hajtáson 2–6 barka. A zöldes-barnásból kárminvörösre érő, erősen gyantás tobozok a hajtások csúcsain nőnek; a hengeres tobozok a korona felső részén függőlegesen állnak, mint a gyertyák. A toboz pikkelyei spirálisan rendeződnek el. A jegenyefenyő tobozai – a cédrusokhoz hasonlóan, a többi fenyővel ellentétben – még a fán széthullanak.

Életmódja:

Kedveli a nedvességet (a bőséges csapadékot és a nagy páratartalmat egyaránt), jól tűri az árnyékot, az alacsony hőmérsékletet. Csemetéje az első néhány évben alig nő; csak 4-6 esztendős korában kezd megnyúlni. Csak 20–30 esztendős korában kezd erőteljesebben növekedni, és 50 esztendős kora előtt nemigen érlel magvat, utána viszont annyit, hogy koronája némelykor eltörik a töméntelen toboz terhe alatt. Öt esztendőnként különös bőséggel magzik. Egyes fajai kiválóan tűrik a szélsőséges viszonyokat, míg másokat a magyar éghajlaton nagyon nehéz megtartani.

Felhasználása:

Sárga fáját az évgyűrűk pirossal csíkozzák. A jó minőségű fát főleg az építőiparban, az ácsmunkáknál hasznosítják, de a fafaragók és a hangszerkészítők kedvelt fája is. Alárendelten a papír- és cellulózipar is hasznosítja. Megkeményedett, szemcsés gyantáját vad tömjénnek hívják, és sokáig az igazi tömjént hamisították vele. Az erdeifenyőnél kevesebb gyantát ad, ezért egy-egy fán komolyabb kártétel nélkül csak egy-két lék vágható. Az ókori görögök evezőket és hajókat készítettek belőle. Kertészeti célokra forgalmazott példányait Magyarországon öntözött kertbe, parkba célszerű telepíteni. Törpe változatai kiváló sziklakerti növények.

Fontosabb kertészeti változatai:

Abies concolor 'Horstmanns' – ezüstkék lombú változat.
Abies lasiocarpa var. arizonica 'Glauca Compacta' – lassan növő, szabályos kúp alakú, sűrű ágrendszerű fajta, intenzív ezüst színű lombbal.
koreai jegenyefenyő (Abies koreana)
Abies koreana 'Silberlocke' Tűi befelé kunkorodnak, emiatt a növény ezüstös megjelenésű. Igényes fajta.
Abies pinsapo 'Horstmann' – törpe, szabályos alakú, kék lombú német fajta.

A kultúrában:

Az ókori görögök a születéssel és Poszeidónnal, a tengerek istenével hozták összefüggésbe, mivel ezek a fák gyakran nőttek a tengerparton. Az észak-angliai Newcastle-ban (az egykori Pons Aelii-ben) az Anyának szentelt oltáron egy háromszögben a jegenyefenyő toboza található. A jegenyefenyő kelta istennőjét Druantiának nevezték; neve azt sejteti, hogy ő volt a druidák istennője. Ogem, a bölcsesség és az írás kelta istene szerint az ábécé öt magánhangzója közül az A – Ailm jegenyefenyőt jelent. Az Orkney-szigeteken az újszülöttet és az anyát jegenyefenyőből készült fáklyával tisztították meg úgy, hogy az égő fáklyával három kört rajzoltak az ágy körül. Egyaránt jegenyefenyő alatt született a vegetáció, termékenység egyiptomi istene (Ozirisz) és a szőlő, a bor és a termékenység trák–görög istene (Dionüszosz). Az ókori Görögországban a jegenyefenyő Artemisz, a természet és a születés istennőjének szent fája volt. A Dionüszosz isten tiszteletére tartott ünnepségeken a bakkhánsnők Artemisz istennő előtt hódolva borostyánnal körülcsavart, tobozokkal díszített jegenyefenyőágakkal táncoltak. A gyökerestül kicsavart jegenyefenyők a kentaurok fegyverei voltak. Németországban a fiatal lányok a jegenyefenyő körül táncoltak, hogy elnyerjék a fa szellemének kegyeit. A régi pogány hit szerint a téli napfordulón a jegenyefenyő alatt egy természetfeletti erővel megáldott gyermek születik: egy fiú, aki a Napra hasonlít. Így a hosszú sötétség után erőre kap a fény. A jegenyefenyők tobozai az időjáráshoz alkalmazkodnak: jó időben és napsütésben kinyílnak, eső előtt, borús időben bezárulnak. Ezt a tulajdonságot a Napisten termékenységével állították párhuzamba. A jegenyefenyő toboza ezért pogány ünnepeken gyakorta fallikus szimbólum is volt. Az a fa, amely a haldokló isten lelkét őrzi egészen az újjászületésig, megérdemli, hogy feldíszített karácsonyfaként tiszteljék. A közönséges jegenyefenyőt (Abies alba) Európában főként karácsonyfaként ismerik, és valóban jobban megfelel ennek a célnak, mint a nálunk használatos közönséges lucfenyő vagy feketefenyő.

Ismertebb fajok

Abies fajcsoport:

közönséges jegenyefenyő (Abies alba),
makedón jegenyefenyő (Abies borisii-regis),
görög jegenyefenyő (Abies cephalonica),
kilíkiai jegenyefenyő (Abies cilicica),
szicíliai jegenyefenyő (Abies nebrodensis);

Balsamea fajcsoport:

balzsamfenyő (Abies balsamea),
csiroki jegenyefenyő (Abies fraseri),
tajvani jegenyefenyő (Abies kawakamii),
koreai jegenyefenyő (Abies koreana)
Sziklás-hegységi jegenyefenyő (Abies lasiocarpa),
amuri jegenyefenyő (Abies nephrolepis),
szahalini jegenyefenyő (Abies sachalinensis),
szibériai jegenyefenyő (Abies sibirica),
kéktobozú jegenyefenyő (Veitch-jegenyefenyő, Abies veitchii)

Grandis fajcsoport:

óriás jegenyefenyő (Abies grandis),
kolorádói jegenyefenyő (Abies concolor),
durangói jegenyefenyő (Abies durangensis),
Abies mexicana, Abies flinckii,
guatemalai jegenyefenyő (Abies guatemalensis);

Pinsapo fajcsoport:

andalúziai jegenyefenyő (Abies pinsapo) Boiss.,
marokkói jegenyefenyő (Abies maroccana) Trabut;

Piceaster fajcsoport:

Abies piceaster,
numídiai jegenyefenyő (Abies numidica);

Momi fajcsoport:

baisanzui jegenyefenyő (Abies beshanzuensis),
senszi jegenyefenyő (Abies chensiensis),
közép-kínai kék tobozú jegenyefenyő (Abies fargesii),
momi jegenyefenyő (Abies firma),
mandzsu jegenyefenyő (Abies holophylla),
nikkói jegenyefenyő (Abies homolepis),
himalájai jegenyefenyő (Abies pindrow),
görbetűs jegenyefenyő (Abies recurvata),
Abies ziyuanensis;

Amabilis fajcsoport:

szitka jegenyefenyő (Abies amabilis),
Maries-jegenyefenyő (Abies mariesii);

Pseudopicea fajcsoport:

Abies chengii, göngyölttűs delavay-jegenyefenyő (Abies delavayi),
Abies densa, Omei-hegyi jegenyefenyő (Abies fabri),
Fancsing-hegyi jegenyefenyő (Abies fanjingshanensis),
Abies forrestii, pompás jegenyefenyő (Abies spectabilis),
papírkérgű jegenyefenyő (Abies squamata),
Juanbao-jegenyefenyő (Abies yuanbaoshanensis),

Oiamel fajcsoport:

Abies hickelii, azték jegenyefenyő (Abies religiosa),
Abies vejarii;

Nobilis fajcsoport:

óriástobozú jegenyefenyő (Abies magnifica),
nemes jegenyefenyő (Abies procera);

Bracteata fajcsoport:

Santa Lucia-hegységi jegenyefenyő (Abies bracteata);

Nordmanniana fajcsoport:

kaukázusi jegenyefenyő (Abies nordmanniana).